2014. április 2., szerda

A Hatalom



Sokan mindenfélével vádolnak. Akkor itt az IDŐ, hogy tisztázzunk Valamit és azzal számos másvalami gyökérokát meg is szüntettük. A bazi nagy tévedések és felreértés oka, hogy a Hatalomhoz, mint olyanhoz teljesen más a különféle lények és emberek hozáállása. Az Enyém is! Amikor megtudtam, hogy a japán történelemben a császárnak nem volt tényleges hatalma, az a haduraknak volt, akkor még nem jöttem rá arra, miért. Később álltak össze az Összefüggések, amikor ki kellett dolgoznom egy olyan világszerkezetet, ahol a teljesen eltérő szituációkra is meg legyen a megoldás. Mivel az Én holo-programozásom elvek mentén halad, tehát ez a Probléma számomra inkább a tesztet, mint egy megoldhatatlan feladat megoldását jelentette. Ez a japán példa gyakrolatilag ráillik, mint Megoldás a jelenlegi hatalmi zűrzavarban arra a Helyzetre, ami kialakult.

Ami az, hogy a bolygót idegen befolyás alatt álló különféle csoportok hatalomért való viaskodása jellemzi. Lényegében egy csomó gátlástalan gengszter (shogun) irányítása alá került a világ, ahol a Megváltó nem lesz más, mint aki megoldást hoz. Mindenkinek. Mellesleg ez a nyer-nyer típusú gondolkodás alapban benne van a programjaimban. Aki így gondolkozik, azaz a Másik szempontjait is figyelembe veszi és korrekt üzleteket köt, azt segíteni fogja egy láthatatlan erő. Mint ahogy a többi területeken is beindulnak a Változások, ami értékrend változásokat is jelent, lefordítva hogy mi lesz Ezután a Menő. Hogy jobban érthető legyen, az Angyalok is benne vannak a következőben, ezért a megvalósulási esélye nagy. Úgy jelennek meg, mint az ÉlményPark munkatársai, épp valamilyen Feladatban. Azoknak, akik az Üzleti Élet pénzzel keressünk pénzt gondolkodású szeletében vannak, nekik valószínű egy kereskedelmi energiabank ügyintézőjeként, kinek dolga a már elhasznált és felhasznált Energiák visszatörlesztésének megbeszélése lesz, természetesen kamatos kamattal terhelve és a következő életek hatályára is kiterjedve. Mivel az Új Viselkedési és Jelleminta inkább a Vízöntő Kor jellegét viseli, a szabadság elvételéért egy vízöntő esetében más kvantumhatárok között tartózkodik annak kezelése is. Szóval az EmberTőzsdén jelentősen  megváltoztak az Árfolyamok, így mindenki (objektíven, azaz igazságosan) a Saját Szintjére kerül, hogy azonnal felvegye az Árfolyamát. Ez egy bonyolult matrix, tehát 'attól függ, mire' elvet figyelembevéve mutatja Mindenki valós értékét. Szóval a hirtelen megváltozott árfolyamokat látva kérdésessé vált pár lény képessége a Törlesztésre, az angyal az Adósság átütemezéséről fog tárgyalni. A hivatalos, érthető stílusban, sok hosszú apró betűs résszel. A Többieknek is valahogy, lehet nem ilyen stílusosan. Ez a Manőver fejveszett menekülésre készteti az idegen lényeket és az embereik magukra maradnak azzal a hatalommal, amivel a fizikai világban rendelkeznek. Azaz az anyagi hatalommal, mert a spirituális eltűnik. Az után indulhat be a Rendezés. A magasabbdimenziós lényekkel szembeni katonai védelem beindulása a következő helyzetet valószínűsíti: Lesz egy pár ember a gengszterek közt, akik a világelitnek nevezik magukat, akik tényleg úgy is viselkedtek és valószínűleg olyan elvek szerint éltek, amiket be is tartottak és így nem veszítik el a spirituális erejüket. Legyenek a Vélemény bármely oldalán, akkor is a Minőséget képviselik.

Akinek ekkora spirituális hatalma van, aki a tudatával képes az anyagi világot és a spirituális világokat egyaránt uralni, a feladata már inkább az Ellenőrzés, vagy a Beépített Főnököt játszani. Ugyanis az a világ mentálisan legnehezebben lekezelhető állapota, amikor teljhatalommal rendelkezel, hogy azt hogy oldod meg úgy, hogy az élhető/élvezhető legyen. Úgy tudod a legjobban megcsinálni, ha másokra bízod az irányítást (mindehova a legalkalmasabb/legrátermettebb menjen), Te pedig nem jössz a tudatoddal lejjebb. Aki mégis megteszi, olyan emberi alakokban lesz, akik Célfeladatokat hajtanak végre, nagyon magas prioritással (azaz semmi esélyed ellene és ez akár az életedbe is kerülhet), ám alacsony(abb) társadalmi rétegek tagjaiként. Mindez azért, hogy 'isten számára élhetővé váljon ez a világ', ha benn van a Rendszerben. Minden bizonnyal nagy érdeklődéssel a demokrácia, a szexualitás, a pénz és olyan más dolgok beható tanulmányozására, amik otthon nincsenek (ha lekorrumpálódtak) és a komoly harci meditációkra, amik szintén nincsenek (ha szabadságharcost játszanak).

Aki csak a megfelelő emberek megtalálásához ért (mert van egy jó progija erre), az lehet itt Bármi úgy is, hogy közben az, aki. Konfrontáció akkor lehetséges, ha a Folyamatot külső támadás éri és ez más módon nem hárítható el. Tehát ha Nekem a Szabadság jelenti a Hatalmat és nem a pénz, akkor nem fogok arra törekedni, hogy egy rengeteg (főleg ceremoniális) összejövetellel járó dologba szálljak, aminél létezik egy csomó más dolog is, ami értelmesebbnek tűnik. Ám Odalentről egy magukhoz hasonló durva Arcot várnak, aki lehetek, ha elkezdek Tükrözni, ám az lemez már lejárt és kellene valami új. Szóval egyszerre lentről/bentről és föntről/kintről nézni olyan szellemiséget követel meg a legalkalmasabbtól/legrátermettebbtől, hogy ezt a kérdést (a hatalmat) galaktikus mércével is képes legyen kezelni. Az pedig nem az, hogy 'ide a lóvét' és 'mindenki térdeljen le előttem', hanem az, hogy éljen vele és ne visszaéljen. Az admin gondolkodás erre kiváló és akkor az ember kevesebb eséllyel száll el Önmagától és talán az tud maradni, aki egykoron volt. Minden más már a Show (!!!) része!