2014. március 28., péntek

A Verseny



Persze, hogy nem tudtátok, hogy ez egy verseny! A célja az volt, hogy kiderüljön, ki kaphat szabadkártyát a Földi Mennyországba való belépésre. Aki föntről érkezett, annak természetesen a Realitás Szimulációról beszélek. Az ÉlményPark vezetősége ezennel eredményt hirdet.

A Szabad Kártya egy olyan belépési lehetőség, amivel a játékosoknak lehetőségük van arra, hogy rendkívüli teljesítménnyel soron kívül bejussanak az ÉlményParkba. A rendkívüli teljesítmény természetesen mást jelent fönn és lenn, lényege az, hogy önmagatoktól elrugaszkodjatok a pitiáner érdeketől és felülemelkedjetek azokon a dolgokon, amiket Ti rendkívül fontosnak gondoltok, ám valójában bekategorizál Benneteket valahova, ahonnan nagyon nehéz kitörni. Ez a Szabad Kártya egy lehetőség a könnyű és gyors kitörésre.

A versenyben a játékosok mindegyike találkozott egy nyílt, önzetlen, becsületes emberrel, akitől sok segítséget kapott. Sok dologra voltunk kíváncsiak:

- ki viszonozza a sok segítséget, ami bár önzetlen volt, ám az, aki adta egyre rosszabb helyzetbe került
- ki tekinti magával egyenlőnek azt, akinek köszönhette azt, hogy felemelkedhetett
- ki nem tekinti lúzernek azt, aki nem törekedett arra, hogy kihasználja, eltapossa
- ki gondolkodott korrekt viszonyrendszerben
- ki állt meg magától középen, bár erre semmilyen kérést nem kapott
- ki az, aki nem halat, hanem hálót kapott és nem kezdett el profitért túlhalászni
- ki gondolkozott csapatban
- ki látta úgy, hogy neki kötelezettségei is vannak, nem csak jogai
- ki értette meg az egyenlőséget
- ki képes a lemondásra
- ki indult el a középtávú céljai felé, annak alárendelve a rövidtávú érdekeit
- ki tudta megtartani a Szív és az Ego egyensúlyát
- kiben van tisztesség, kegyelem és alázat
- ki az, aki nem fogadta el az Ajánlatot, ami közel volt élete álmához, ám mégsem volt teljesen ott
- ki tudott megmaradni minden körülmények között humán értelemben vett embernek
- ki az, aki képes volt az általa előre meghatározott, önjelölt ranghoz méltó módon viselkedni
- ki az, akinek van stílusa

A Verseny eredménye

Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bár sok volt az önjelölt jelentkező, akik nagy hangú szólamokat intéztek a szeretetről, megértésről, önzetlenségről, ám a gyakorlatban senki (!) nem állta ki annak próbáját. Tehát Szabad Kártyát senki sem kapott. Megkérem a versenyzőket, készüljenek fel a Realitásba és az Álomba történő vissztérésre!

A verseny Második Évada olyan új játékosokkal indul, akik szintén nem tudják, hogy ez egy verseny és könnyen be lehet jutni az ÉlményParkba.

Második Esély

A nézői szavazatok győztesei lehetőséget kapnak arra, hogy kapjanak még egy esélyt. Ide csak az olyan játékosok kerülhettek, akiknek majdnem sikerült a bejutás és olyan dolgokon buktak el, amik helyrehozhatók.

A versenyből kiesett játékosok vissztérnek a régi világukba és folytathatják azt az Utat, amit akkor jártak, amikor még nem lettek kiválasztva.

Különvélemény

Elképzelhető olyan eset, amikor valaki olyan komplex értelmezési rendszerrel jön elő, ami teljesen más összefüggésben vizsgálja ugyanazt és ebben az új értelmezési rendszerben bejutott volna. Különvéleményt csak az ÉlményPark mentorai fogalmazhatnak meg, melynek során nyílik egy feltételes igazságon alapuló nem létező valóság, mely akkor válik létezővé, ha minden feltétel teljesül és így a Próba sikeresnek mondható.

Annak a versenyzőnek, akinek sikerül ezen az íven sikerrel teljesítenie a Próbát, önálló világot kap. Ez az ember a bejutás után csak olyanokkal tarthat fenn érdemi személyes kapcsolatot, akik méltók erre az ismeretségre. Vagyis minden bizonnyal elveszti az eddig barátainak hitt ismerőseit.