- Szeretnék magyarázatot kapni pár dologra.
- Hohóóóó, az izgalmas dolog minden esetben!
- Miért?
- Na halljuk.
- Hogyhogy eddig még nem hallottunk Önről?
- Hogyhogy hallottak?
- Nem volt nehéz, ezek után az írások után, amiket a Dr. Kotászon lehet olvasni.
- No igen, pedig hasonlóan csináltam végig a 2012-es és 2013-as éveket, csak sokkal több weboldalon.
- Ezt nem értem.
- Sikerült úgy végigcsinálnom ezt a két évet, hogy ezek a gumicukrok végig lenéztek és senki nem vett komolyan.
- Ez is volt a cél?
- Igen.
- Mennyire volt nehéz?
- Indulásnál azt gondoltam, ennél sokkal nehezebb lesz.
- Miért?
- Azt hallottam, sok itt a mester. Én meg elhittem. De aztán rájöttem, hogy mást értenek a fogalom alatt. Így még azt is meg mertem csinálni, hogy még feltűnőbb dolgokkal jövök, amikre eredetileg valaha is gondoltam.
- Például?
- Szakmai blogokat is indítottam olyan területeken, ahol vagy amatőrnek számítok, vagy egyáltalán nem foglalkoztam még a területtel előtte. Amire számíttottam itt, az is bejött.
- Mi?
- Rájöttem, hogy itt egyáltalán nem foglalkoznak a tartalommal, minden a külsőn és a felszínen zajlik. Így csak a külsőmet kellett ehhez igazítanom, meg kialakítanom az imidzsem: Aztán kijöttem olyan dolgokkal, amire egy igazi szakember azonnal látja, hogy ez tök komoly. Ám sem a külsőm, sem az imidzsem ezt nem támasztották alá, így senki nem is vett komolyan.
- De miért?
- Ha a személyes véleményem itt számít, szerintem azért, mert nem értették. Az ember azon, amit nem ért, azt érti, amit érteni akar. Így legalább tisztán látszott, ki mit akar érteni.
- Hogyhogy nem értették?
- Lehet, nem tudják, mi az a mélytransz. Az is igaz, hogy előttem ilyet csak Indiában és Tibetben csináltak, ők meg ritkán publikálnak a blogspoton. Mondjuk az is tény, hogy ők ilyenkor mély transzállapotban vannak, ám Én ezt itt nem tudtam volna megcsinálni, ezért kellett kitalálnom az ébertransz-technikát. Lehet, hogy ez távesztette meg őket.
- Mi van a CIA-val?
- Az egyik írásom fileneve olyasmi volt, hogy 'bomb-cia-fbi-hello-boys' és egy sci-fi szerű anyagot találtak alatta, a főoldalra meg kitettem pár Barbie-babás képet. Persze ez még jó időben volt, így beskatulyáztam magam náluk a 'komolytalan' listára. Gondolom mire észbekaptak, már késő volt.
- Miről szólt az írás?
- Egy szíriuszi bolygó megbombázásáról.
- Értem.
- Tettél azért kísérletet arra, hogy komolyan vegyenek?
- Persze, hisz ha egy profi teniszező vagy egy gitáros veszi magának a fáradságot, hogy figyelemmel olvassák, amit látnak, kerülhettem volna bajba. De ide sorolhatjuk az alpesi síelőket is. Az ezoterikus mestereket kizártam ebből.
- Miért nem lettél akkor híres?
- Az lettem, csak nem úgy.
- Hogy lettél az?
- Biztos eszébe jutott azért pár titkosszolgálatnak/titkos társaságnak, hogy elolvastassák ezeket topjátékosokkal, akik közül biztosan volt, aki rájött, hogy miket olvas. Ám onnantól már kötöttpályán mozogtak, amiből ki lehetett volna szállni bátorsággal, ami egynek se volt. Így lettem a celebek celebje, végülis őket is vissza kell tükröznie valakinek.
- Hogyan?
- Ők is ugyanolyan emberek, mint a rajongóik, nem?
- Mi van azokkal a mesterekkel, akikkel ugyanúgy elolvastatták az anyagaidat?
- Ismered ezeknek a mestereknek az egoját?
- Nem.
- Nyugodtan aludtam ez ügyben.
- Mert?
- Elég volt csak a stílusomat ehhez hangolni. Elég nagyképű volt ahhoz, hogy egyik se akarja, hogy a kollégájuk legyek. Pláne ha kiderül, amire egyből rájöhettek, hogy a tudásuk itt avult el a gecibe, úgyhogy az érdekeik teljesen másfelé vitték a szakmai véleményeket. Így jártak a gitárosok is, akik megtudhatták, hogy amíg ők a gyerekkorukat végiggyakorolták a kotta előtt, addig Én miket csináltam, meg a teniszezők is hasonló helyzetbe kerültek az edzővel és a fallal.
- Te nem vagy normális!
- Normális vagyok, csak jóval többet látok a világból, mint Ti.
- Bizonyítékot!
- Hamarosan, ilyen az idő természete. Időnként sokat kell rá várni.