2014. március 27., csütörtök

Alfa és Ómega


Aminek van vége, annak kell, hogy legyen kezdete is


Tisztelt Egybegyűltek!

A most következő tudományos előadásom sokakban kelt majd kételyt, ám biztosíthatom Önöket arról, ez az igazság.

Az eredeti Föld a jövőben létehozta a holotechnológiát, amivel olyan világokat alkottak, amilyet akartak. Belefogtak egy kísérletbe, hogy megvizsgálják a saját történelmüket úgy, ahogy az történt az által, hogy holografikus valóságokat hoztak létre. Mintha mi egy számítógépben szimulálnánk különféle világokat és korokat.

Történt egy malőr. Ebbe a holografikus környezetbe bejutott egy entitásnak egy része, mivel a holografikus környezetet ő élhetőnek találta. Az entitás több részében azonban létrejött ugyanaz a világ, amilyen környezet épp futott, ám az ő világa - nevezzük az Élet egy Más Síkjának - nem gépi holo-környezet, vagyis mindennek, ami épp van, természetes úton, evolúcióval kellett kialakulnia.

Vagyis megállapításom szerint két Föld létezik és mindkettő elmondhatja, hogy természetes úton alakult és fejlődött ki, ám az egyik másolat. Ha ismerjük a játékipar termékeit és ismerjük a holotechnológia lehetőségeit, nem nehéz elképzelnünk, a jövőben milyen szimulációk jelennek majd meg. Ami a jelent is jelentheti, ha a múltból tekintünk erre a kérdésre.

Ha hitetlenkednének, azt csak és kizárólag az Önök szűk gondolati-univerzumuknak köszönhetik. Ezek korlátainak átszakítása jelenti Önök számára a tudati- és megértési kvantumugrást! Köszönöm figyelmüket.


- Akkor kinek van igaza? Istennek vagy Darwinnak?
- Mindkettőnek.
- Mert?
- Mert mi van, ha teremtve lettünk, aztán evolúciós fejlődésbe kezdtünk?