2014. március 28., péntek

Megalapozott szakmai koncepció


- Önökön a sor Uraim, hogy előterjesszék szakmai koncepciójukat!
- Igen, pillanat.
- Tehát Önök szerint mi lenne az a technika, amivel ugrásszerű fejlődést lehetne elérni a lányomnál?
- A prücskölés!
- Mi?
- A lánya mindent tud a teniszről. Tehát eleve nem készülhetünk olyan szakmai koncepcióval, amivel a többiek, akik minden bizonnyal erre helyezik a fő hangsúlyt. A miénk ettől jelentősen eltér.
- Miben?
- Ha a lánya stabilan hozzájuthat vagy 2-3 faszhoz úgy, hogy nem kell az érzelmi kérdésekkel kötelezően foglalkoznia, akkor elérhet egy olyan lelki stabilitást, amit már régóta keresnek.
- Hogy merészeli ezt mondani?
- Akkor jó a koncepció gyakorlati megvalósítása, ha a lánya csak úgy vonaglik, miközben kéjesen sikongat.
- Azonnal ki vannak rúgva és örüljenek, ha élve elhagyhatják ezt a helyet!


Mi a haverral abban a Másik Valóságban, ahol
sajnos nem teniszezem, de ott kérdezték.


- Mi történt apu?
- Ezek kóklerek, lányom, bízz bennem, most komoly embereket hozok ide Neked.


- Nem hinném, Uram, hogy lenne más lehetősége. Kénytelen lesz eladni nekünk a lányát.
- Azt hiszem lesz mégis egy.


Nos, minden Nagy Ember belátja, ha tévedett. Jobban átgondolva a szakmai koncepciókat arra jutottam az utolsó pillanatban, hogy azt választom, ami gyökeresen új irányt mutat a tenisz fejlődésében. Bízom abban, ez az új filozófia meghozza a rég várt áttörést és ezennel megbízást adok ezeknek az embereknek, akik voltak olyan bátrak, hogy őszintén tárták fel előttem a bizalmasnak szánt szakmai koncepciójukat. Gratulálunk a nyerteseknek!