2014. március 28., péntek

Garanciák



Van azért pár garancia beépítve a Rendszerbe. Hogy a (Számotokra) legfontosabbakat említsük, itt van mindjárt a beavatáslopás kérdése. Ugyanis nincs teljesen kizárva annak lehetősége, hogy valaki így jut hozzá egy ilyenhez (talán nem is tudja, csak sejti, hogy akiktől kapja, nem egészen tisztességes úton jutottak hozzá, ennek ellenére kifizeti az ingyen megszerzett, ám igen magas áron értékesített beavatásokat), ám menet közben rájön pár olyan dologra, ami kompetenciát is ad hozzájuk. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a Játék továbbengedi anélkül, hogy szankcionálná.

Esetenként vannak olyan Próbák, amik tesztelhetik a versenyzőket. Azt tudnotok kell, hogy Én is átestem ilyeneken. Egyet elmesélek. A fogorvos közölte Velem, hogy szerinte ezért a pár percért tök felesleges belémnyomnia az érzéstelenítőt, ami lezsibbaszt órákra. Mondtam neki, hogy igaza van, csinálja anélkül. Különös bátorságom oka, hogy azelőtt még sosem volt gyökérkezelésem, de hamarosan rájöttem. Abban a helyzetben csak egyet lehetett tenni: úgy csináltam, mint akinek ez egyáltalán nem fáj és azt játszottam, hogy ezt végig hozzam az alatt az igen hosszú pár perc alatt. Csak kétszer szorítottam rá a karfára. Az önuralmadat is könnyen lemérheted, úgyis nagy divat most a sushi. Kérj egy wasabi-golyót és tisztán vedd be, rágd szét és nyeld le. A teszt célja az, hogy külső szemlélő számára észrevehetetlen legyen, azaz az arcod meg se rezdüljön!

Hogy miért mondtam ezt a fájdalomtűréses bulit, az most derül ki. A Tőlem ellopott beavatásokat mindenki szereti ellopni, aki teheti, ám senki sem cserélné el azokat az éveket, amíg megszereztem azokat. Senki nem is érti azokat az éveket és egy csomó fentebb említett Próba után Engem ért a megtisztelő Feladat, hogy ezeket lehívjam. Előtte volt pár fejreesésem, ami után szerintem spirituális mutáció érte az agyamat. Szóval az, hogy Én mit vagyok képes elviselni, lehet, más dimenziókban van, mint amire te lehetsz képes, kisköcsög! Azok a fájdalmk, amik azokat érhetik, akik bizonyos energiákra érdeklődtek, nos azok a fájdalmak azért okoznak ekkora pánikot, mert kezelhetetlennek tűnnek. Ugyanis belülről jönnek a fejedben és nem lehet pontosan megtippelni, hogy honnan. Ilyesmik Engem hónapokig értek, ami alatt megtanultam úgy kezelni őket, hogy hozzájuk szoktam. Amikor később az izraeli barátaitok fájdalomtámadást intéztek Ellenem, észre se vettem, annyira más dimenziókhoz szoktam. Szóval sok sikert srácok, ha nagy lenne a baj, csak írjatok egy e-mailt, benne azzal az összeggel, amit szerintetek ér a kezelés egy olyan ember részéről, aki ezt a világon csak egyedül tudja.

Na akarlak Benneteket untatni a többi dologgal, mert biztos vagyok abban is, hamarosan többmindenki jön rá arra, hogy egy (nem, nem szuper, hanem) hyperinteligens emberrel szemben nem biztos, hogy jó taktikát választott a 'beavatáslopó maffia'.

A csajok számára megnyugtató lehet az, hogy végig úriemberként viselkedtem és fogok is, mivel egy Rám táplált program sem ér semmit, ha azt a fizikai világban az emberi alakok dupla igennel nem erősítenek meg. Úgy kell elképzelni, mintha a vezetők megállapodnának valamiben, ám a parlament nem ratifikálja és akkor elillan a semmiben. Mivel ezt nőknek mondom, ismét (!) jeleznem kell, hogy a szabad akratú dupla igen az Én szabad akaratomra is vonatkozik, azaz simán mondhatok nemet és ha erre megsértődsz, azt csak abban az esetben ajánlom, ha extrém ívre szeretnél menni a mágia megtapasztalásaiban. Ne feledjétek! Alkalmasság, Képesség, Kompetencia, Szabad Akarat.